Level up - tudományos vitaműsor a videojátékokról

2004-11-24 18:28:29

A Fix.tv kedd esténként tűzi műsorára a Level up című játéktudományos vitaműsort. Az első adást tegnap láthatták az érdeklődők. A videojáték és az erőszak összefüggéseit firtató 45 percben többek közt szó volt a cybersportokon és az interaktív történeteken belül megjelenő agresszió sajátosságairól, a történelmi témájú játékok veszélyeiről, illetve a televízió videojáték-képéről.
Az adásban a műsorvezető-szerkesztő Fekete Zsombor (ludologia.hu ;) a GPS LAN versenyek egyik szervezőjével, Nikoval, illetve a szociálpszichológus Zsolt Péterrel beszélgetett. A mostantól heti rendszerességgel jelentkező műsorba tudósokat, politikusokat, illetve közéleti személyiségeket hívnak meg, akikkel olyan témákról beszélgetnek majd, mint a játékfüggőség, a játékok szerepe az oktatásban, a játék és filmkultúra kapcsolódási pontjai.



A hazánkban egyedülálló kezdeményezés azért is tekinthető szükségesnek, mert míg például az Egyesült Államokban kormányzati segítséggel történik a videojátékokkal kapcsolatos felvilágosítás, addig hazánkban nincs olyan fórum, ahol a témával komolyan foglalkoznának.