Ki nevet a végén?

2006-03-01 17:12:52

Kétfrontos harcot vív a Sony derült ki a cég sajtónyilatkozataiból. Míg a Microsoft XBOX360 konzolját elsősorban az online szolgáltatások piacán szeretnék megszorítani, addig a Nintendo Revolutionjével kontroller-háborúba kezdett a Playstation 3.
A PS3-at merevlemezzel látják majd el, amelyre akár teljes játékokat is letölthetnek majd a felhasználók. Bár hazánkban a játékletöltésről sokan talán az illegális szoftverhasználatra asszociálnának, a Sony vezetői épp ennek ellenkezőjét szeretnék elérni. Az online letölthető játékokkal a kalózszoftverek számát szeretnék visszaszorítani a tervek szerint először a fejlett információs infrastruktúrával büszkélkedő Dél-Koreában.
 
Pletykák szerint a Nintendo Revolution nemrég bemutatott kontrollere alaposan feladta a leckét a Sonynak. A mozgásérzékeléses játékok közt forradalmat kirobbantó Eyetoy fejlesztői azonban nem nézhették tétlenül, hogy a rivális konzol előnyt szerez. Ezért úgy döntöttek, hogy ha a Nintendo beviteli eszköze sikeressé válik, azon nyomban piacra dobják a saját PS2-es változatukat. A maguk közt csak "Revolution Killerként" becézett technológia ugyanis már most is rendelkezésükre áll.
 
Bár a Sony tervei roppant perspektivikusak, úgy tűnik egyelőre be kell érnünk a cég hagyományos konzoljaival. A PS3 piacra kerülése ugyanis valószínűleg jócskán csúszni fog.