Forró hangulat a GTA körül

2005-07-20 09:35:37

Mint a múlt heti híreinkből kiderült a játék PC-s verziójának megjelenésével szinte egy időben elérhetővé vált az úgynevezett "Hot Coffee" modifikáció, amelynek segítségével a játékosok hozzájuthattak egy finoman kifejezve "malac" mini-játékhoz a GTA-n belül.

Az aprócska mod akkora botrányt kavart, mint eddig még soha semmi a videojátékok történetében. Elsőként kaliforniai Leland Yee képviselő marasztalta el a játék készítőit, illetve a játékok életkori besorolását végző ESRB-t a túl alacsony "M" jelzés miatt, majd csatlakozott hozzá Hillary Rodham Clinton szenátorasszony is.

Az Egyesült Államok szexuális kalandajiról elhíresült ex-elnökének felesége nem először támadta a GTA-t, korábban épp e szoftver kapcsán állt ki ellenzékiként a média gyermekekre gyakorolt hatását vizsgáló 90 millió dolláros CAMRA program mellett.
Ezúttal Clinton szenátorasszony beállt az ESRB, a Nemzeti Média és Család Intézet, illetve az ausztrál kormányzat Filmeket és Irodalmi Alkotásokat Osztályozó Hivatala mellé, és követelte, hogy nyomozzák ki, vajon a Hot Coffee mod által elérhetővé tett tartalmak megtalálhatóak voltak-e a GTA eredeti kódjában.

Nem szeretnénk zsákbamacskát árulni, de - ugyan a nyomozás még nem zárult le, és a Grand Theft Auto: San Andreas-t készítő Rockstar Games nyilatkozatban utasította el a vádakat - a játék bizony ha tetszik, ha nem, tartalmazza a kódot!

Az eredeti, feltörhetetlen Playstation 2-es DVD verzióban persze jóval nehezebb hozzájutni az említett tartalomhoz, mint a PC-s verzió esetében. Míg az utóbbi esetben elegendő a "Hot Coffee" mod letöltése, itt hosszú órákon át kell játszani, illetve különféle kódokat gépelgetni az Action Replay Max nevű csaló-eszközbe, hogy közelebbről szemügyre vehessük a főhős Carl Johnson pajzán kalandjait. Maguk a jelenetek - a szemtanuk szerint - egyébként nem szaftosabbak egy jobban sikerült Szex és New York epizódnál, így sokan nem is értik, mire fel az erkölcscsőszök háborgása az M illetve AO életkori jelzésekkel kapcsolatban.

Pedig az indok egyszerű, és pénzügyi természetű: a nagyobb áruházláncok, mint például a Wal-Mart egyszerűen nem árul Adults Only feliratú játékokat, így a Grand Theft Auto példányai is eséllyel kerülnének le a polcairól.

Visszatérve a politikához, Hillary Clinton kirohanása nem állt meg a nyomozásnál! A játék-ipar számára jóval súlyosabb következményekkel járhat ugyanis, ha feláll az a szövetségi szerv, amely ellenőrzése alá vonná a játék-osztályzási rendszert. A szenátorasszony szintén szövetségi szintű törvény által adna (5000 amerikai dolllárban kifejezhető) nyomatékot az eddig csak ajánlásképpen megfogalmazott életkori jelzéseknek. Az ötlet ugye ismerős az illinoisi, és kaliforniai törvényhozás, illetve Leland Yee elmúlt hónapokban folytatott agóniájából.

A perpatvar potenciális veszteséről eddig nem ejtettünk szót, amely nem más, mint a világ legnagyobb játékszoftver készítőit tömörítő Entertainment Software Association - röviden az ESA -, amelyet nyugodtan becézhetünk a videojáték-ipar lobby-szervezetének.

Ennek elnökét, Doug Lowensteint támadta levelében a napokban Jack Thompson, Miami videojáték-perekről elhíresült ügyvédje. Thompson, aki állandó perben áll a videojáték-kiadókkal, egészen egyszerűen gengszternek nevezte Lowensteint, aki az Egyesült Államok alkotmányának első kiegészítésére hivatkozva utasította el többször is a videojáték-cenzúra ötletét. Thompson azonban úgy véli, hogy az alapító atyák nem épp a lövöldözős játékokra, vagy a GTA prostituáltjaira gondoltak, mikor a véleménynyilvánítás szabadságának elvét kimondták!
Lowenstein, azonban, aki válaszra sem méltatta Thompson piszkálódását, Clinton szenátorasszonyhoz írt nyilatkozatában úgy fogalmazott:
"A boltokban nem szabad felnőtteknek szóló játékokat eladni kiskorúaknak, a szülőknek jobban oda kell figyelniük arra, mivel játszanak a gyerekeik, és bízniuk kellene az ESRB osztályzásaiban, amelyek valóban a családjuk érdekeit szolgálják." - hozzátette - "reméljük, hogy a további párbeszéd során Clinton szenátorasszony elveti a törvény ötletét, és együttműködve az iparral és más szereplőkkel azon lesz, hogy a szülők hatékonyabban kihasználhassák a piacon létező eszközöket a gyermekeik játékának felügyeletéhez.