Jelentsük fel egymást!

2006-07-11 23:43:38

Hazai játékfejlesztői körökben ismert, hogy a Stormregion 300 millió forntra perelte be a Mithist, mert szerintük lenyúltak a Codename: Panzersből a Joint Task Force című játékukhoz. A helyzet most tovább bonyolódott, mert a Mithis feljelentette az SCI Games brit játékkiadót, mondván betörtek a cég irodáiba, ahonnan szoftvereket loptak el.
Az SCI szerint nem történt lopás, ugyanis épp ők bízták meg a magyar cégek a Battlestation: Midway játék fejlesztésével, amellyel nem haladtak megfelelő ütemben, ezért mégtavaly módosították a szerződésüket velük. A Mithis közben nem veszett el, csak átalakult egy másik fejlesztőcsapattá, akik szerint az egész ügyhöz semmi közük sincs.

Mi a level up részéről nagyon örülünk, hogy olyan játékprogram-kódok születnek kis hazánkban, amiért megéri ennyit pereskedni! Őszintén reméljük, hogy a végtermékek is az eddig megszokott magas színvonalon jelennek majd meg, származzanak azok a Stormregion, Mithis, vagy bármelyik másik hazai fejlesztőcsapat műhelyéből!


Forrás: Origo