PEGI jelzések Magyarországon önszabályzással

2005-12-14 01:01:11

A PEGI (Egységes Európai Játékinformációs Rendszer) jelzései már jó ideje láthatóak minden újonnan boltokba kerülő számítógépes és videojátékon az Európai Unió legtöbb tagállamában. Hazánkban eddig az életkori besorolást és a tartalmi jelöléseket nem volt kötelező feltüntetni a játékszoftverek dobozain.
Az Elektronikus Játékkultúra Magyar Egyesülete, illetve az Infomediátor - Információs Társadalmi Felhasználók Érdekvédelmi Irodája kezdeményezésére a hazai játékkiadó és forgalmazó cégek közös önszabályzó dokumentumot fogadtak el, amely kötelezővé teszi az újonnan megjelenő játékszoftverek PEGI jelzéseinek használatát.


Az itthoni kezdeményezés annyiban mutat túl az eddigi gyakorlaton, hogy a PEGI - elsősorban káros tartalmakra hivatkozó, és inkább korlátozó információi mellé - egyelőre még csak önkéntes alapon - pozitív, ösztönző ajánlásokat is megfogalmaz a játékokkal kapcsolatban. Az elsősorban szülők, és tanárok figyelmébe ajánlott információk közt utalásokat kaphatunk a játékok jellegére, illetve a bennük található hasznos tartalomra is.